websikehealthcheck

Blog bejegyzések

Ne félj nemet mondani! – Az elegáns határhúzás titka

Amikor elkezdünk nemet mondani – gyakran igen hosszú idő után –, meg kell tanítanunk a körülöttünk élőknek, hogyan bánjanak velünk. Nem kell rögtön nagy dolgokra gondolni… Először sok kis nemmel rakjuk körbe magunkat. Nagyban könnyíti a nemet mondást, ha megindokoljuk, mert az csodaszerként működik és szépen elveszi az élét a puszta nemnek. Továbbá nemcsak kérésekre mondhatunk nemet, hanem bánásmódra, viselkedésre, elvárásokra…

A nemet mondás első szabálya

Azzal, hogy valamire nemet mondunk, automatikusan igent is mondunk valami másra. Tulajdonképpen a nem, az igen önmagunkra. Ez nem önzőség. Egyszerűen először magunkkal kell jóban és jól lenni, hiszen csak teli korsóból lehet vizet osztani. A saját erőforrásaink tisztelete, az azokkal való ésszerű gazdálkodás nem etikai kérdés, ez egyszerű fiziológia.

Miért fontos, hogy kijelöld a határaid?

Egy indiai mesében egyszer a kígyó elmegy a bölcshöz. Meg szerette volna tudni, mit tegyen, hogy tisztelettel bánjanak vele az emberek. „Amikor legközelebb feléd mennek, akkor ne menekülj el, és ne is mard meg őket!” – javasolta a bölcs. A kígyó így is tett. De ekkor az emberek játszottak vele, kövekkel dobálták, igyekeztek megölni. Ekkor a bölcs újabb tanáccsal látta el, ami minden konfliktuskerülő számára hasznos lehet…

3+1 mondat, amivel azonnal elárulod, hogy konfliktuskerülő vagy

Konfliktusok mindig voltak és lesznek is. Szeretjük őket? Nem, nem igazán. Az életünk alakulása viszont nagyban függ attól, hogyan kezeljük őket, hogyan viselkedünk a konfliktusos helyzetekben. Ha általában igyekszel elkerülni ezeket a helyzeteket, vagyis konfliktuskerülő vagy, valószínűleg tudsz róla… De ha bizonytalan vagy ezzel kapcsolatban vagy szeretnél egy kis megerősítést, mielőtt lépést tennél a változás felé, olvass tovább és nézd meg, hányszor használod ezeket a mondatokat a mindennapokban…

Farkasok, farkaskutyák, bárányok és a harcos bárányok

Clint Eastwood Amerikai mesterlövész című filmjében hangzik el ez a kategorizálás. A főhős apja szerint háromféle ember van, a farkas, a farkaskutya és a bárány. A farkas megeszi bárányokat. A farkaskutya megvédi őket. A bárányok egyszerűen csak igyekeznek túlélni ezt az egészet. Egész életüket menekülésben és félelemben töltik. De mi köze ennek a konfliktuskezeléshez? Máris mondom…

Hogyan változtam konfliktuskerülőből konfliktuskezelővé?

Egyetemista koromban napi szinten ingáztam két nagyváros között. És minden alkalommal volt a buszon néhány olyan ember, akik beültek az ablakhoz, és maguk mellé tették a folyosó felől a táskájukat az ülésre. És minden alkalommal voltak néhányan, akik pedig csak álltak középen a folyosón. Tíz kilométereket imbolygtak, kicsavarodva, a fejük felett kapaszkodva (morogva és ideget nyelve) inkább, minthogy szóltak volna…